2023. szeptember 2-án Igalban került megrendezésre a Somogy Vármegyei Kormányhivatal szervezésében
megvalósított III. Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár, melyen Böhönye település is megjelent, mint kiállító.
Az esemény részeként megtartott sütemény verseny településünk különdíjban részült a Király Tiborné által
készített grillázstortának köszönhetően.
2023. augusztus 18-án (pénteken) 17 órakor került megtartásra a "Színes nyár" kiállítás megnyitója,
mely a Böhönyei Alkotónapok képzőművészeti tábor záró eseménye volt.
A böhönyei Alkotónapok festőtáborban 14 helyi és környékbeli alkotó vett részt, akiknek a festményeit
megtekinthetik az érdeklődők a Böhönyei Községi Könyvtár és Művelődési Házban.
A fotón: Nagy Erika festőművész, szakmai vezető és Isó Edina a Nemzeti Művelődési Intézet Somogy Vármegyei Igazgatóság vezetője
A képen: a Böhönyei Alkotónapok táborban részt vett művészek egy része - Horváthné Lengyel Mária, Horváthné Nagy Veronika,
Madaniné Nagy Judit, Töreki Zsuzsanna, Nyőgériné Antal Terézia és a pénteki nap vendég előadója Wittenberger Erzsébet festőművész
Böhönye Község Önkormányzata örömmel osztja meg, hogy a település tovább szépül: a temetőben
elkészült az urnafalig tartó útszakasz térkövezése.
A kommunális csoport munkatársai folyamatosan dolgoznak a település szépítésén,
melynek részeként egyes útszakaszokat az általuk készített saját térkővel
látnak majd el. Ennek első ütemeként már elkészült a temetőben az urnafalig tartó szakasz,
a munkálatok tovább folytatódnak majd újabb útszakaszok térkövezésével.
Az előkészületek fotói:
A befejezett útszakasz képei:
2023. augusztus 20-án községünkben is Szent István-napi ünnepséget tartott
Böhönye Község Önkormányzata, melynek keretein belül sor került az új kenyér felvágására,
valamint a Böhönye díszpolgára, a Böhönyéért és a Böhönye Közszolgálatáért kitüntető elismerések átadására.
A rendezvényen Kalocsai Katalin mondott elsőként beszédet, ünnepi gondolatait megosztva a jelenlevőkkel.
A Böhönyei Dalkör két dallal járult hozzá az ünnepi hangulat megteremtéséhez.
Az ünnepség folytatásaként a Böhönye Község Önkormányzat Képviselő-testülete által odaítélt
elismerések átadására került sor. A díjazottakat dr. Savanyó Józsefné alpolgármester asszony méltatta,
a díjakat átadta Zsoldos Márta PIroska polgármester asszony.
A Böhönye Díszpolgára kitüntető elismerést kapta:
- Dr. Huszár Zoltán
A Böhönyéért kitüntető elismerést kapta:
- Kovács József (postumus)
- Böhönyei Tűzoltóság
A Böhönye Közszolgálatáért kitüntető elismerést kapta:
- Horváth Ferenc
- Kakucs Magdolna
- Molnár Ferenc
A díjazottaknak szívből gratulálunk!
A fotón balról jobbra: Molnár Ferenc kitüntetett, dr. Huszár Zoltán Böhönye díszpolgára, Kovács József (†) postumus díját
átvette özvegye Kovács Józsefné, dr. Savanyó Józsefné alpolgármester, Horváth Péter tűzoltó parancsnok, Zsoldos Márta Piroska
polgármester, Kakucs Magdolna kitüntetett, Horváth Ferenc kitüntetett
Fotó: Barna Istvánné
2023. július 22-én szombaton 15 órai kezdettel került megtartásra
az Illés-napi Búcsú és Falunap településünkön.
A 11 órától kezdődő főzőversenyen öt munkatársi, baráti, családi közösség
mérettette meg magát.
Délután 15 órakor volt az esemény megnyitója, melyen dr. Savanyó Józsefné alpolgármester
asszony és Huszti Gábor a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke is köszöntötte a
megjelenteket.
A megnyitót követően kulturális programok sora követte egymást, elsőként a színpadon
felléptek a Böhönyei Gézengúz Óvoda kis óvodásai, majd pedig a Böhönyei Festetics Pál
Általános Iskola 6.b. osztályos tanulói. A programot a Kiskorpádi Kórus, valamint a Böhönyei Dalkör
nótacsokra színesítette. Sajnos idén betegség miatt elmaradt a Retro-mix csapat fellépése, de helyette
meglepetés fellépőként üdvözölhették a rendezvényre kilátogatók Huszár Jenőt, vagy művésznevén Vioce Jencit.
Zsoldos Márta Piroska polgármester asszony, Móring József Attila kormánybiztos úr, valamint Vlado Baksaj polgármester úr (Sokolovac) 18 órakor tartotta meg beszédét.
Ezt követően Tesók Attila, a Cairo Együttes, valamint a La-no live Zenekar esti koncertjei pedig tovább fokozták a hangulatot. Az este tűzijátékkal zárult, a rendezvényre 600 - 650 ember látogatott ki a nap folyamán.